2013. augusztus 8., csütörtök

Strandoltunk

Hetek óta tervezgettük már, de valahogy sosem jött össze. Először a Nyírjesbe akartunk kimenni, aztán kitaláltuk, hogy Pasi tesójával megyünk, de csak terv maradt. Munka jött közbe, vagy fuvar nem volt, vagy a pirosbetűssel szenvedtem, szegény Pasi meg csak motyogott az orra alatt, hogy már két éve nem volt strandon és VIZET akar. Sokat. Végül arra jutottunk, hogy nem várunk senkire, elmegyünk Pesten. Körbenéztünk a Zinterneten, és némi számolgatás után a Dagály mellett döntöttünk. Időközben az is kiderült, hogy mindketten jártunk oda gyerekként, Pasi a nagymamájával, én Mindannyiunk Édesapjával.
Hétfőn az én drágám szabadnapos volt, én meg még nem dolgoztam, mert nincs élesítve a cég rendszere (tesztelés folyik), szóval a szokásos reggeli körök (kávé, kutyasétáltatás) után összedobtam pár szendvicset, előkaptuk a fürdőcuccot és felkerekedtünk.
Nagyjából húsz éve jártam utoljára a Dagályban, és a retróhangulat helyett (arra számítottam) elképesztő látvány fogadott. Beléptető rendszer, chipes "óra", ami a szekrényt is zárja, rengeteg medence, vattacukor, kürtőskalács, jégkása...
Elpakoltuk az értékesebb holmikat, aztán csobbantunk az élménymedencében, dögönyöztettük a hátunkat, kipróbáltuk a sodrást, lazultunk a pezsgőfürdőben, aztán a meleg gyógyvízben, onnan a hullámmedencébe mentünk, amiről eleinte nem tudtuk, hogy micsoda (nem volt kiírva). Egy fokozatosan mélyülő izé, középen bazi nagy golyóval. Megmártóztunk benne, aztán inkább visszaültünk a pezsgésbe, meg mentünk pár kört a sodrással, később jött rá Pasi, hogy miért poén az a golyó, úgyhogy adtunk neki még egy esélyt. Nem volt akkora durranás, mint vártuk, bár én így is élveztem. Kajaszünetet is tartottunk, a pénztár környékén lévő büfé szimpatikusnak tűnt, gondoltuk, eszünk ott valamit. Gyros tálat rendeltünk, hát alaposan melléfogtunk. Gyakorlatilag brassóit kaptunk salátával és sült krumplival. Ezzel még nem lett volna gond, Pasi kért egy sört, meg palacsintát. Nekem nem volt kedvem sörözni, jégkását kértem, mert láttam, hogy van. Kaptam három deci kiwiszörpöt jégdarabkákkal (mondjuk gyanús volt, hogy megkérdezte a csaj, kérek-e bele jeget), mindezt négyszáz forintért (rablás), mindegy, leültünk és vártuk a palacsintát. Eltelt x idő, látjuk, hogy az egyik nő a három közül (mert hárman voltak) süti a palacsintákat. Tudom, mennyi idő megsütni kettő darabot, tíz perce néztük, ahogy a nő bénázik a serpenyővel, meg a forgatással (jó, azzal én is szoktam bénázni), én már kezdtem ideges lenni, úgyhogy odamentünk megkérdezni, hogy mégis mi van, mondja a nő, hogy hát ő nem tud erről semmit (aki felvette a rendelést, egész idő alatt a büfé mellett telefonált, valószínűleg elfelejtett szólni a kolléganőjének), de utána néz, máris kapjuk. Fél perc múlva jött a telefonálós liba, és közölte, hogy jaj, hát most sütik, mondom Pasinak, ja, tizenöt perce azt nézzük, ahogy sütik. Mindegy, megkaptuk, elég béna volt az egész, többet nem eszünk ott, az biztos. Vettünk főtt kukoricát, meg kürtőskalácsot, meg RENDES jégkását, meg az otthonról hozott szendvicseket is bevágtuk (meg egy körtét).
Este hat óra felé már kezdtünk fáradni, meg fázni is, úgyhogy még egy utolsót lazultunk a meleg vízben, aztán kimentünk szárítkozni, öltözni, én közben eldudorásztam a Pancsoló kislányt, meg később hazafelé is az utolsó versszakot.
Itthon vettem észre, hogy alaposan megégett az arcom, meg kicsit a vállam, Pasi rosszabbul járt, neki fájt is (nekem egyáltalán nem). De mindezek ellenére nagyon jó nap volt, rengeteget bohóckodtunk, egész nap csak nevettem, és most is vigyorgok, ha eszembe jut a fröcskölés, meg az ölelkezés a sodrásban. Szeretek Pasival strandolni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése