Most

Borzongás,sírógörcs,fájdalom mindkét kezemben.Nagy vonalakban így érzek.A szívem majd' kiugrik a helyéből és annyira meglepődtem,hogy ha épp nem ültem volna,bizonyára összeesek.Ha most nem kapok infarktust,az istenekre mondom,soha.Ha nem fájna a kezem csuklótól könyékig úgy,hogy majd' belegebedek,talán még örülnék is,de így sajnos inkább sírni van kedvem.Csak annyit mondok,mégegy ilyen boszorkány nincs a földön,erre a nyakamat merném tenni.Tudtam,a csontjaimban éreztem,hogy ma TÖRTÉNNIE KELL valaminek.Neszeneked.A tegnapi álmomat is le kéne írni,majd a következő bejegyzésemben sort kerítek rá,mert az már más káposzta.

Érintés a múltból...

Ülök a szoba közepén törökülésben a félhomályban.Zenét hallgatok.Csak úgy,mindenfélét,ami a gépemen van.Aztán egyszercsak felcsendülnek az ismerős akkordok és én sikoltani tudnék a fájdalomtól,mely lassan fizikaivá fokozódik,s a gyönyörű dalban meg néhány gyémántszerűen csillogó könnycseppben ölt testet.Egy beszélgetés foszlányai derengnek fel előttem,s akárhogy próbálok védekezni,az emlék kerekedik felül,s én veszítek megint,mint már megannyiszor.
"Most elküldöm Neked a legújabb szerzeményemet Kicsilány.Az utolsó két hang nem passzol,mert már untam az egészet és csak odacsaptam valahová.Kíváncsi lennék,tetszik-e..."
Tény,furcsa ízlésem van,mert én elemzem amit hallok,nem csak hallgatom.Akkor még fogalmam sem volt,hogy belehabarodok ebbe a dalba.Nem hagy nyugodni,s azóta is minden nap meghallgatom,legalább egyszer.No jó,legyünk őszinték,volt idő,hogy nem mertem meghallgatni,mert tudtam,hogy szívfacsaró élmény lesz,pont mint most.De lassan megszokom az érzést.Csak a hiányhoz nem tudok hozzászokni és annyira szeretném neki megmondani,hogy hiányzik,de nem lehet,mert hallani sem akar rólam.Fogalmam sincs,mi lelte,mivel bántottam meg.Esküszöm,nem akarattal tettem.Csak azután,hogy összekaptunk.Akkor már szándékosan szórtam rá a szitkokat,de már százszor megbántam.Százegyedszer.És fáj arra gondolni,amit mondott,amit írt,hogy taknyos kölyöknek nézett.Fáj,mert igazi nőnek éreztem magam mellette,s ha csak pár órára is,de jó volt vele lenni.Ezért hálát adok az isteneknek.És azért,hogy élek.

Hangok a távolból...

-No mi van,megint siránkozol?
-Hagyjál.
-Nem unod még?Engedd már el!Nem szeret,ne is reménykedj!
-De...
-Drágám,nincs de.Ereszd el,s járd a magad útját.Hagyd,hogy ő is ezt tegye,s akkor mindketten boldogok lesztek.Külön-külön,mert így alakult.

Így helyes,nem kapaszkodhatok egy régesrég halott ügybe,nem futhatok olyan szekér után,ami nemhogy nem állt meg,hogy felvegyen,de már héthatáron túl jár.Hiányzik,hát perszehogy hiányzik,de ennek véget kell vetnem,mert csak szenvedni fogok egy életen át,ha ezt most annyiban hagyom.

Norewa válaszokat keres

Egyszer régen volt valaki,akitől lehetőséget sem kaptam arra,hogy bocsánatot kérjek,hogy mentséggel szolgáljak vélt vagy valós bűneimért.Fura fintora a sorsnak,hogy nem is olyan rég én is valami hasonlót tettem valaki mással.Csak azért hasonlót,mert én adtam alkalmat a bocsánatkérésre,csak az illető későn kapott észbe.Lehet,hogy én is későn kaptam észbe.
De mondd Úrnőm(vagy erről az Urat kérdezzem?),hol van az megírva,hogy nem lehetek boldog?Jó persze,az vagyok,de máshogy szeretném.Azt a fajta boldogságot sírom vissza,amit egy társ jelenléte nyújt az ember lányának.Nem vagyok elégedett azzal,amit adtatok,mert nem érzem úgy,hogy ezt érdemelném.
Nem mondom,hogy rossz nekem,sőt,nagyon is jó nekem,van szerető családom,meg aztán, akad néhány igaz barátom.Hálával tartozom értük,de egy iciripicirit többet kérek.Nem akarom,csupán szeretném.Szeretnék szeretni,s szeretve lenni.Olyan nagy kérés ez?
Szeretnék egy társat,aki megért.Ugyanakkor akadnak dolgok,amiket nem szívesen adnék fel és nem hiszem,hogy beleférnek egy párkapcsolatba.Büszkeség,függetlenség,szabad akarat.Mert hiszen egy kicsit mindenképp aláveted magad a másik akaratának,ugye?Valakinek kell engednie,valakinek kell köztes megoldást találnia.De köztes megoldás ritkán van,legalábbis én így tapasztaltam.Sajnos mindig én engedtem,de most a magam ura vagyok,nem kell engednem,csak a saját késztetéseimnek.Így se jó,úgy se jó.Hát akkor hogy is van ez?
Ahogy keresem a kérdéseimre a választ,egyre több kérdés merül fel bennem és szép lassan elveszek a megválaszolni való kérdések tengerében...
A nővérem halálakor tettem fel pár kérdést az Égieknek,amit félek leírni,de mégis megteszem.Miért ő?Miért nem valaki más?Miért valaki más,miért nem én?Mert az ember,ha tragédia történik vele,hajlamos megkérdezni,hogy "Miért én?".Én azt mondom, "Miért más?".Sok pofont kaptam akkoriban,szépen egymás után mindet,s bár tudtam,hogy nem ezt érdemlem,nem kérdeztem,hogy miért velem történik mindez.Sokszor éreztem,hogy nem bírom tovább,aztán eszembe jutott,hogy nem én vagyok az első és az egyetlen,akinek fáj valami.S nem ez volt az első és egyetlen alkalom,hogy pofont kaptam,de mostmár igyekszem nem fejjel rohanni a falnak.Kikerülöm,amit lehet,de ha kell,osztani sem leszek rest.Mert ilyen vagyok.Gyorsan tanulok,ha a másik ember hibájából nem is,a sajátomból mindenképp.És talán egy szép napon a kérdéseimre is meglelem a választ.Mert addig nem nyugszom.
Bizonyára most sokan bolondnak néznek,vagy legyintenek,s közlik: "Gyerek még...".Nos,meglehet,szemtelenül fiatal vagyok,de mutasson bárki olyat a korombeliek(17-18-19 évesek) közül,aki egyáltalán megfogalmazta a kérdéseket,amikre válaszokat keres és akkor legyinthet.Megengedem.

Pofáraesés, betörés, satöbbi

Hol is kezdjem?Talán az elején illene,haladjunk szépen időrendben.Szombat,mert az olyan jó kis nap volt,legalábbis annak indult.No jó,legyünk őszinték.Jó kis nap volt.Reggel hatkor Ari ébreszt,szokás szerint.Gyors mosdás,öltözés,bőrszoknya,fűző,miegyéb."Kalap,kabát",indulás.A buszmegállóban botlottam bele Jersey-be,együtt mentünk a Nyugatiig,a Westendben megittunk egy "szaramcsimekiskávét" amivel jó alaposan leégettem a nyelvem.Nembaj.Fél 10-kor tali Editkével,Tinával és Viácskával,szívemcsücske mind.Elmásztunk édes négyesben(Jersey tanfolyamra ment)előbb a Hisztibe,s lettünk átlagcsajokból hisztis nőstényállatok,aztán a Zöld Teknősbe,ahol a Kicsi Törzsfőnök adott nekem indián nevet,így lettem Fekete Hold.Teázás után metrópótló,satöbbi Viához,út közben szétment a szoknyám cipzárja,s csak azért nem esett le rólam,mert még tartotta egy gomb.Ez volt az első jel,figyelnem kellett volna,de sajnos az utóbbi időben csendre intem susogó ösztöneimet,figyelmen kívül hagyom a megérzéseimet,mondván,csak képzelődöm.Ebéd után Via anyukája,Kati visszavitt minket a Nyugatihoz,klántalira.Anyám,borogass!Díszes társaság,íjász,narancsos VBK,Pótkulcs,onnan haza Viához.Tina is elment,Editet is hazadobtuk,édes kettesben néztük,ahogy a Nacsa Olivér korizik és nyálcsorgattunk,hogy milyen cuki pofa.Mert tényleg egy cukorfalat.
Vasárnap,mert az egy rémes nap volt.Pedig kávéval,sőt,reggelivel(!) indult,ezúton is hála érte Katinak,s hála az Égieknek Katiért!Hazamásztam a 11:35-ös busszal,a város határából hívtam anyát,hogy nemsoká otthon vagyok,mire közli,hogy az tökjó,mert ő meg kórházban van.Nagykés,szívroham.Márhogy nálam,ő "csak" a kezét törte.Megnyugtatott,hogy nem lesz semmi gáz,majd kiélhetem kreativitásom a gipszén.Hazarohantam,mert majd' felfordultam,annyira kellett pisilnem,Nacsi nézett is nagy szemekkel,mikor berohantam a Kávézó vécéjébe.Aztán átkullogtam a kisházba és miután Ari körbenyalogatott,bemásztam egy kád forró vízbe,mert miért is ne,amúgy is koszosnak és büdösnek éreztem magam két óra buszozás után.Ültem a kádban,énekeltem és játszottam a kiskacsámmal,mert az olyan "fílinges",a kutyám meg nagyban ugatott,mondom biztos jön át valaki,erre kivágódik a hátsó ajtó,amit fürdés előtt zártam be.Kétszer is ráfordítottam a kulcsot,de valami elmebeteg hímnemű emberfeletti erőről tett tanúbizonyságot és frankón szétszaggatta a zárat,másnap apám szentségelt,mert neki kellett megcsinálni.Én annyira megijedtem,hogy majdnem becsúsztam a víz alá ijedtemben,s akkor aztán lett volna a betörés mellé fulladásos halál is,de milyen jó,hogy nem így történt.De a marha rabló úgy megijedt a kutyaugatástól,hogy nem mert bejönni.Értitek,valaki,aki kiráncigálja az ajtót és szétkúrja a zárat,megijed a porbafingó kutyámtól.Röhej.Mindegy,azóta is idemászkál a szerencsétlen,de csak egyszer tolja be a képét a lakásba,itt fogom várni tőrrel a kiskacsómban,meg telefonnal,ami már kapcsol a rendőrségre.Akkor aztán áshat nekem alagutat a kamrába!Merthogy a szerencsétlen vadbarom vakondnak képzeli magát,amin ugye megintcsak jót röhögtem.

A hétvégén.Dióhéjban.Most jutottam el odáig,hogy leírjam