2013. december 11., szerda

Termékteszt - LUSH Breath of God parfüm

Via barátnőmtől kaptam ajándékba ezt a csodás parfümöt. A sztorihoz hozzátartozik, hogy eredetileg magának vette, de aztán úgy döntött, nekem adja (mert szeret), mert szerinte kicsit füstös illata van, és az neki nem jó. Gondoltam, üsse kavics, úgyis nagy szerelmese vagyok ennek a márkának, és amúgy is vágytam erre a parfümre.
Háromféle kiszerelésben lehet hozzájutni, 10g-os fújós, 27g-os fújós és 12g-os szilárd kiszerelésben, én ez utóbbit kaptam meg. Hatalmas előnye, hogy úgy működik, mint a testvaj, azaz a kéz melegétől olvad, épp annyira, amennyire szükséged van.

A termékismertetőben  is azt írják, hogy a tibeti templomok füstös illata adta az ötletet, és tényleg kicsit füstös. Eleinte. Később olyan finom és édeskés lesz, mint a nyári szellő. Hamar megszerettem, mert nem olyan erőteljes, mint mondjuk a Karma (másik nagy kedvencem), és nem olyan mű, mint a parfümök egy jelentős része. Természetes, tiszta illat, ahogy azt a Lush-tól már megszokhattuk (érdekes egyébként, hogy minden termékük illatáról, még a cukorkásan édes Rockstar szappanról is a tisztaság jut eszembe). Nem kell belőle sok, elég épp csak hozzáérnie a csuklómhoz a kis stiftnek, és egész nap érzem magamon.
Talán egyetlen negatívuma a krémparfümnek, hogy néha "túlszalad" a stift, amikor kinyomod, de egy pici odafigyeléssel ez a probléma is megelőzhető.

2013. december 9., hétfő

Heti mottó #13

"Az új nappal új erő jön és új gondolatok."

2013. december 6., péntek

Pénteki Projekt #9

Karácsonyi lista (kettő is)

Ez most nem kívánságlista lesz, Kedves Olvasó, nem úgy, mint tavaly ilyentájt. Bevásárlólista, persze nem konkrét tételekkel, mert azok titkosak, illetve egy teendőlista, hogy ne kapjon frászt az ember lánya másfél nappal az ünnep előtt.

A beszerzendő ajándékok listája hasonlóan működik, mint a Glamour-napos, itt is érdemes szabni egy keretet, hogy elkerüld az "egész fizetésem ráment az ajándékokra és még nem is jutott mindenkinek" jelenséget. Kétféleképp lehet csinálni, az egyik módszer, hogy az összköltséget határozod meg, a másik, hogy fejenként x összeget költesz (én ez utóbbit tartom praktikusabbnak).
Írd össze, kiknek akarsz ajándékot venni, aztán döntsd el, mennyit szeretnél rászánni, majd kezdheted az ötletelést. Érdemes webshopokban is körülnézni, a karácsonyi vásárok is tartogatnak jó dolgokat (Yamuna szappanokért és egyéb fincsi fürdőcuccokért például jó a Vörösmarty téri vásárt bejárni, szokott lenni standjuk). Magát a listát írhatod egy sima papírlapra is, de ha igazán meg akarod adni a módját, dobj össze valami ilyesmit:
Én az ajándékok egy részét nem veszem, hanem elkészítem, ékszert, desszertet, ilyesmiket, a lehetőségeknek csak a képzelőerőm szokott határt szabni.
Ilyet feltétlenül szeretnék idén (csak nem biztos, hogy gömböcskébe pakolva):


Ajándékötletekkel jövök még a jövő hét folyamán!

Teendőlista. Na persze, ezen sokat nem kell magyarázni. Ó, dehogynem! Érdemes jó két héttel korábban elkezdeni a készülődést, minden nap csinálni valami apróságot (pl előszedni a karácsonyfadíszeket, megvenni az ünnepi vacsora hozzávalóit). Nem veszted el a fonalat, ha összeírod, mi mindent szeretnél letudni, és azt is vésd fel, hogy mikor (a takarítást például érdemes elosztani több napra, a sütést-főzést úgyszintén). Nem hozok konkrét listát, csak instrukciókat, mert úgyis mindenki mást tart fontosnak ilyenkor.

Nálam például a főzés és a fadíszítés is kiesik, mivel nem az Odúban töltjük a Karácsonyt, ettől függetlenül mindenképp kitakarítom és kidíszítem a lakást, az első lépéseket már letudtam, adventi koszorú kész, ajtódísz kész. Vasárnap, gyertyagyújtás után kirakok pár angyalkát. Szép sorjában mindent, ünnep előtt két nappal jön még egy gyorstakarítás, addig szinten tartom a rendet :)

(a képek forrása továbbra is a Pinterest)

2013. december 3., kedd

Mézes-szezámos csirkemell

Baromi sokszor eszünk kínai kaját. Nagyon szeretjük, mert fűszeres, laktató és nem kell vele szenvedni, legalábbis amikor rendelünk, vagy hazahozzuk. Nade a rendelésre rámegy a gatyánk is, szóval amit lehet, megpróbálok itthon reprodukálni. Így történt ez az én személyes kedvencemmel, a szezámos csirkehússal is. Fotózni sajnos nem volt időm meg lehetőségem, de a következő recepthez megpróbálok lőni párat (ha nem felejtem el).

Ami kell hozzá:
-egy jó képességű teflonserpenyő, de ha menő vagy és van wokod, csináld abban
-csirkemellfilé, én kb fél kilóból csináltam
-2 tojás
-2 evőkanál tej (nem kötelező méricskélni)
-3-4 evőkanál liszt
-késhegynyi sütőpor
-só
-2 evőkanál méz
-2 evőkanál ketchup
-tetszőleges mennyiségű szezámmag
-chilipehely (elhagyható, ha nem bírod az erőset)

A lisztet, tejet, tojást, sót és sütőport összekevered, csomómentesre. Kb olyan sűrűnek kell lennie, mint a muffin vagy az amerikai palacsinta tésztájának. Ha túl sűrű, mehet bele még egy kis tej, ha túl híg, akkor meg értelemszerűen liszt. A csirkét falatnyi kockákra vágod, beleforgatod a masszába, aztán forró olajban kisütöd. Amint ezzel megvagy, felmelegíted a mézet, belekevered a ketchupot, végül a szezámot és a chilit, aztán beleforgatod a tésztabundás húsokat, és már meg is vagy. Vállon veregetheted magad.
Én sima főtt rizzsel szeretem, de teljesen jól működik sült vagy főtt krumplival is.

Vega verzió: cukkinit vagy sima főzőtököt forgatsz a masszába, és azt sütöd ki (mindkettőt teszteltem, elképesztően finom).

2013. december 2., hétfő