Pénteki projekt #20

Frissítsd fel a tudásod!

Ismered a mondást, Kedves Olvasó, a jó pap is holtig tanul. Mivel a világ folyamatosan változik, minden nagyon pörög, elengedhetetlen, hogy mindig naprakészek legyünk. Ez nem csak a hétköznapokra vonatkozik (technikai újdonságok, politikai események, bulvár, miegyéb), hanem a munkára is, jó, ha időnként utánanézel, változott-e valamilyen téged érintő jogszabály, vagy hogy egy másik példát mondjak, ha irodában/hivatalban dolgozol, nem árt, ha megérdeklődöd, hogy a WinXp helyett milyen operációs rendszert raknak fel a számítógépekre, amikkel dolgoztok (tudom, hogy sok helyen még mindig használják), mert ha esetleg olyan, amit még nem ismersz, otthon, bénázás nélkül utána tudsz nézni annak, hogyan működik, és sokkal egyszerűbb lesz majd élesben boldogulni vele.
Ha például tanítasz, keress rá néhány friss tanulmányra, tudományos felfedezésre, mert a továbbképzésen nem biztos, hogy lesz róla szó. A régi jegyzeteket, egyetemi tankönyveket is érdemes időnként átböngészni, újraolvasni, ezzel szinten tartva saját magadat. Sosem tudhatod, mikor kell teszem azt irodalmi párhuzamot vonnod egy történelmi eseménnyel.
Az iskolások, pláne az egyetemisták valószínűleg most a felmenőimet fogják szidalmazni, de ha a nyári móka-kacagás mellett rászánnak naponta néhány percet arra, hogy (ha magukban felmondva is) átismételjenek ezt-azt az előző évi tananyagból, szeptemberben sokkal könnyebb lesz visszarázódni a mókuskerékbe, és nem lesz olyan gyászos az "Ennyit felejtettem" típusú év eleji felmérők eredménye.

Hogyan csináld?
Bontsd szét "emészthető" részekre az anyagot, amit át akarsz venni. Tűzz ki magadnak kisebb határidőket, célokat, például "jövő hét végéig átismétlem a gráfokat", vagy "szombat estig megtanulom, hogy működik a linuxos szövegszerkesztő". Minden kis cél teljesítésekor jutalmazd meg magad valami aprósággal (hosszabb pihenővel, egy filmmel, egy csésze mézes teával).

A határidőket vezesd a naptáradban (vagy a filofaxodban), nem csak azért, hogy könnyebb legyen észben tartani a kitűzött célokat, hanem hogy lásd, honnan indultál, adott idő alatt mennyit teljesítettél, reálisak-e a saját magaddal szemben támasztott elvárásaid. Előre tervezd meg, mennyi időt szánsz egy részfeladat teljesítésére (én átlag napi két órát töltök most a brit történelem tanulmányozásával), ütemezd úgy a többi teendődet, hogy jusson időd a tanulásra, ismétlésre. Ha a főnökeid/tanáraid látják, hogy keményen dolgozol és naprakész vagy, hamarabb és könnyebben jutsz előre, ösztöndíj, előléptetés, fizetésemelés lehet a jutalmad.

Tervek, avagy a nap, mikor rájöttem, merre is van az előre

Nem kell annyira örülni, munkám az változatlanul nincs, Kedves Olvasó.
Ennek több oka is van, az egyik, ugyebár, hogy fizikai munkára (sajnos) alkalmatlan vagyok, tehát a mezőgazdasági munka, mint olyan, kizárva. De ezzel együtt kiesik a konyhai munka is, hiába csináltam Piri mamánál jó sokáig, itt azért mégsem ugyanaz. Nem mondom, hogy nem jelentkeztem konyhai munkára, lesz ami lesz alapon elég sok álláshirdetésre írtam az elmúlt néhány hétben. Interjúkon, próbanapokon voltam, egyelőre sikertelenül. Néha elkeseredem, de aztán felmászok valamelyik álláskeresős honlapra, jelentkezem pár hirdetésre és reménykedem tovább.
A hosszútávú célom mindenképp a tanítás, egyszerűen annyira megszerettem még annak idején a nyelviskolában (Dóri, felejthetetlen időszak volt, minden percét imádtam!), hogy sziklaszilárd az elhatározásom, miszerint ezt akarom csinálni itt Angliában is, természetesen itt nem angolt tanítanék, hanem történelmet, ha már egyszer úgy hozta a jósors, hogy van belőle egy diplomám.
Hallottam azért Dé barátomtól olyat, hogy itt a magyar diplomát feldughatja az ember lánya a kis formásba, aztán csilingelhet vele, hát az a helyzet, hogy baromira nem mindegy, miből diplomázol.
Mivel nekem "sima" BA diplomám van, nem kezdhetek azonnal tanári melót keresni, mert szükségem van egy QTS-re, ami a Qualified Teacher Status. Hiába végeztem el otthon egy pedagógia modult, mivel ez nem szerepel a diplomámban, sokat nem tudok vele kezdeni (pedig ha tudnám igazolni, automatikusan járna a QTS), az eddigi munkatapasztalatomat meg vagy elfogadják, vagy nem, ez már az adott iskola vezetőségén múlik. Vannak persze független (nem állami) iskolák, ahol elvileg lehet QTS nélkül is tanítani. Hosszú távon viszont mindenképp kellene.
Hogyan szerezzek tehát QTS-t?
Első körben még otthon próbáltam utánanézni annak, hogyan is lehet valakiből tanár, jól bele is gabalyodtam az education.gov.uk útvesztőjébe, nem igazán tudtam, hogy merre induljak és jól be is pánikoltam, hogy 4-5 év egy képzés. Szerencsére ez a helyzet csak akkor áll fenn, ha érettségi után jelentkezel, ilyenkor vagy pedagógiát tanulsz, vagy lesz egy BA/BSc diplomád valamiből és mellé a tanári minősítés. Ha már van alapdiplomád, akkor kicsit más a szitu, erre egészen pontosan tegnap sikerült rájönnöm (nevess nyugodtan, Kedves Olvasó). Több lehetőség van. Posztgraduális képzés (1-2 év, attól függően, hogy nappalin vagy levelezőn csinálod-e), azaz PGCE. Nem ad automatikusan QTS-t, hanem NQT, azaz Newly Qualified Teacher leszel tőle, egy év tanítási gyakorlat után jár a QTS. Van olyan tréning is, ami "terepen" tehát magában az iskolában zajlik, ilyenkor valamennyi fizetés is jár, nekem valami ilyesmi a tervem. Tanárasszisztensként is lehet dolgozni, iskolafüggő, hogy részmunkaidős, vagy teljes munkaidős pozícióban, aztán lehet továbbmenni PGCE-re. Hogy a képzés pontosan mennyibe kerül, azt még egyelőre nem sikerült kiderítenem.
Mivel itt is nagyjából az megy, mint otthon, tehát elsősorban nemzeti történelmet tanítanak, szépen előástam a szunnyadó történészt és nekiálltam felfrissíteni illetve kibővíteni a tudásomat.

Heti mottó #26

"Ne azon aggódj, mi sülhet el rosszul, gondolj arra, mi sülhet el jól"

Két nap híján egy hónapja, hogy kiköltöztem Londonba és továbbra sincs munkám, ami elszomorít. Tegnap össze akartam csomagolni és haza akartam menni, de tudom, hogy nem tehetem meg. Nem hagyhatom itt a SZERELMEMET. Nem tudok nélküle élni. Szóval úgy döntöttem, igyekszem pozitívan hozzáállni, folytatom a munkakeresést.

Helyzetjelentés, sztorizás, vagy amit akartok

Fú, lassan két hete, hogy utoljára írtam. Na sebaj, behozom a lemaradást mindjárt (e-mailek terén is), Kedves Olvasó. Az igazság az, hogy annyira elmerültem a hivatalos ügyekben és az álláskeresésben, hogy agykapacitásom maximum arra volt, hogy megnézzek pár részt az aktuális kedvenc sorozatunkból (Doctor Who még mindig). Azért persze volt városnézés is, de mindent szép sorjában mesélek.

Valahol Canary Wharf meg a Jubilee park környékén hagytam abba a sztorit, na következő napra városnézés volt betervezve, de kiderült, hogy bank holiday van, azaz kb semmi sincs nyitva, meg nem voltam túl jó állapotban, inkább csak bújtam Pasihoz. Bevásárolni (meg sörözni) azért elmentünk, és el kell hogy mondjam, egészen meglepő dolgok és árak vannak itt, 40 pennyért például jó minőségű, PARADICSOMIZŰ ketchupot vehet az ember a Sainsbury's-ben (elég sokat járunk oda, mert tényleg jók a sajátmárkás termékeik is), de az egyfontos boltokban (Poundland, Poundworld és társai) egy font a 16 darabos oreo keksz (Pesten 4 darabos csomagocskát vettem 300-ért), meg a 200g-os nutella, vagy a 400g-os "kamutella". A tejet nem literben mérik, hanem pintben, 2 pintes (tehát durván 1,13 liter) whole milk, azaz teljes tej kerül 80-90 pennybe (attól függ, hol veszed), de van nagyobb kiszerelés, 4 és 6 pintes is, legszívesebben olyat vennék, csak a lakótársak telepakolják így is a frigót, nincs sok helyünk. A lakótársakról majd mindjárt mesélek, mert már nem csak az a problémám velük, hogy koszt hagynak és csinálnak, de erről később.

Kedden reggel felhívtam a Job Center-t, azaz a munkaügyi központot, hogy időpontot kérjek egy interjúhoz, ami ahhoz kell, hogy National Insurance Numbert kapjak, ami tulajdonképp TAJ és adószám egyben (az orvosi ellátáshoz kell majd NHS number is, de az más lapra tartozik, és egyelőre nem is foglalkozom vele). Egy nagyon kedves hölgy tett fel pár kérdést, majd miután megbeszéltük, hogy csütörtökön 11:30-ra menjek el az általa megadott címen lévő Job Center-be, figyelmeztetett, hogy az interjún mindenképp legyen nálam az útlevelem vagy a személyi igazolványom, illetve vigyek egy papírt a landlordtól (esetemben landladytől), ami azt igazolja, hogy én tényleg a telefonbeszélgetés során megadott címen lakom. A nap további részét pakolászással meg álláshirdetések nézegetésével töltöttem, de az interjúig nem akartam nagyon komolyan nekilátni. 

Szerdán semmi különös nem történt, olvastam, meg elmentem kaját venni, illetve párnahuzatot az Argosban, ami egy egészen fura hely, úgy működik, hogy a weboldalon kiválasztod és megrendeled (félrerakatod) a terméket, aztán vagy átveszed a legközelebbi üzletükben, vagy kihozzák. Persze ha valami ott helyben, a katalógust nézegetve tetszik meg, akkor odaslattyogsz a kasszához, megmondod hogy ebből és ebből ennyi és ennyi darab kell neked, kifizeted, átveszed, csókolom.

Csütörtökön szépen felkeltem, összekaptam magam, csinosan felöltöztem, majd elbuszoztam a Job Center-be, ahol egy nagyon jófej, de elképesztő módon hadaró ügyintézőt fogtam ki, feltett pár nagyon alapvető kérdést, majd megkérdezte, van-e már munkám, mondtam, hogy még nincs, de van egy töris diplomám, na erre hosszasan értekezett a kiegyezésről, mert kiderült, hogy munka mellett törit tanul, szóval egyből volt közös téma. Ajánlott egy webcímet, aztán adott egy papírt, ami igazolja, hogy az NI number-em intézése folyamatban van. Végül elvitte és lefénymásolta az útlevelem, meg rávéste a papíromra, hogy töritanári melót keresek, aztán elköszönt, én meg megköszöntem a segítségét. Az útlevelemet pár perc múlva visszakaptam, úgyhogy nagyjából háromnegyed órás volt az egész procedúra várakozással, adatlapokkal, tokkal-vonóval. Magyarországon ez is másképp működik.

Az eső persze szakadt, hiába vittem napocskacsalogató napszemüveget, meg egy gonosz autós le is fröcskölt, úgy gondolta, poén belehajtani a zebrán, közvetlenül a járdaszegélynél lévő pocsolyába, térdig beterített a koszos vízzel, szitkozódtam egy sort, aztán inkább visszabuszoztam a lakáshoz és jól megölelgettem Pasit, meg megköszöntem neki, hogy ösztönzött és segített. Innentől már jóval izmosabb munkakeresés következett, egyelőre visszajelzés nélkül.

Pénteken találkoztunk N-nel, Pasi főnökével, azazhogy ők délelőtt elmentek intézkedni, illetve egymás fejét tágítani, aztán némi pihi után este elmentünk sörözni egy remek kis kocsmába, ahol az ember Guiness-ébe négylevelű lóherét rajzolnak. Jót beszélgettünk, szóba kerültek hosszútávú terveink is, meg még rengeteg minden, remek kis este volt (be is csíptem egy kicsit, mindig elfelejtem, hogy a fekete sörrel vigyázni kell, mert pont akkorát üt, amilyen finom). 

Szombaton elmentünk bankszámlát nyitni Pasinak, meg kávéztunk egy jót a High Street North-on, de a városnézést a vacak időjárás miatt elnapoltuk vasárnapra, amikor is elmentünk első körben a Wembley stadionhoz, mert kellett némi e-liquid, meg mert megvettük az első bútorunkat (pici könyvespolc az Argos-ból), viszont szerszámunk nem volt hozzá, így legokosabb dolognak azt tartottuk, hogy ha már úgyis arrafelé járunk, nézzünk be a közeli IKEA-ba, na ott aztán vettünk Nagy Kék Szatyrot, szerszámkészletet, meg egy edényszettet, mert négy darab kiskanálon és egy Argos-os bögreszetten kívül egészen konkrétan semmink sem volt (azóta gyarapodott a készletünk kettő darab porcelántálkával). Meg is ebédeltünk, mert hát sajnos szendvicsen, joghurton és chips-en kívül másra egyelőre nincs lehetőségünk (én nem vagyok hajlandó ebben a koszfészekben főzni, Pasi meg azt nem akarja, hogy a lakótársak "kölcsönvegyék" az edényeinket). Vásárlás és kaja után elmetróztunk a Green Park-ig, gondoltuk megnézzük Bözsi néne viskóját (gy.k. a Buckingham palotát), láttunk szőrös sisakos gárdistákat, meg sok taxit és mégtöbb turistát. Innen elgyalogoltunk Westminsterig, na a park fáinak, vagy a jó ég tudja, minek köszönhetően olyan fuldoklórohamot kaptam, hogy szegény Pasira a frász jött. Mindegy, megcsodáltuk a parlamentet és a Big Bent, pózoltunk piros telefonfülkével, meg én később a Victoria line-nal (illetve igazából a táblával), mert már most annyira szeretnek engem a britek, hogy elneveztek rólam egy egész metróvonalat, csak azért nem Norewa line, mert ezt a nevemet még nem ismerik. De ami késik... Mindegy, a városnézés után hazamásztunk.

Hétfőn némi lustulás után elmentünk Stratford-ba, két rohadt nagy pláza is van ott, ittunk Starbucks kávét, vettünk pár apróságot a Sainsbury's-ben, meg a rend kedvéért benéztem a Lush-ba is <3

Kedden szétküldtem egy rakat önéletrajzot, két helyről még aznap visszahívtak, az egyik helyre végül be is mentem másnap interjúra, de a melót sajnos nem sikerült megcsípnem, persze nem keseredtem el, sőt. Találkoztunk Dével is, megittunk némi sört, meg jót dumáltunk, hiányzott a hülye feje, na. 

Tegnap délután újabb telefont kaptam egy helyről, ahová beküldtem az önéletrajzomat, ma voltam interjún (jó korán keltem, mert elég messze van a hely, szerencsére délutános műszakra keresnek embert, meg igazából csak a google szerint másfél óra az út, valójában picivel kevesebb). Több mesélnivalóm egyelőre nincs, meg amúgy is Pasi mindjárt végez a melóval, úgyhogy legfőbb ideje, hogy főzzek egy jó kávét. 

Már nem pesti lány...

Kezdem az elején. Úgy másfél évvel ezelőtt beszélgettünk Pasival arról, hogy istenigazából egyikünk sem érzi jól magát Magyarországon. Persze akkortájt még csak tervezgettünk, mivel nem engedhettük meg magunknak, hogy egyik napról a másikra külföldre költözzünk, meg még nem is voltunk annyira régóta együtt, hogy bele merjünk vágni egy ekkora kalandba. Azért hogy ne csak terv maradjon a dolog, szépen apránként elkezdtünk félretenni mindketten. Aztán úgy fél évvel ezelőtt Pasi szólt a főnökének, hogy nem szeretne a szülőhazájában megöregedni. Pár napra rá aztán a főnöke előállt a nagy ötlettel: ha már amúgy is le akarunk lépni, menjünk Írországba, úgyis ott van a cég székhelye, és akkor legalább Pasi, aki nélkülözhetetlen és felbecsülhetetlen munkaerő (bizony ám, Kedves Olvasó, ennyire jó szakember), kéznél lesz, mert amúgy is fejlesztést terveznek. Szóval szépen el is kezdtünk felkészülni, megnéztünk pár dublini lakást a neten, aztán április elején kiderült, hogy sajnos a fejlesztés elég sokat csúszik, hónapokat kell még várni. Mivel az Odút időközben el kellett adnunk, sajnos nem volt lehetőségünk arra, hogy várjunk. Szerencsére készültünk B tervvel, Pasi egyik legjobb barátja, Dé egy évvel ezelőtt költözött ki Londonba és látványosan jól érzi magát, ódákat zeng meg minden. Persze én általában köbgyököt vonok abból, amit ő mond (szeret hülyeségeket összehordani), de úgy gondoltuk, jelen helyzetben nincs igazán választásunk. Pasi tehát április 17-én reggel 6-kor elrepült Londonba. A munkája megmaradt, mert hát tényleg ragaszkodik hozzá a főnöke. Én meg szépen leköltöztem Piri mamához, mert még volt néhány elintéznivalóm, meg Kutyit is hozzá kellett szoktatni az ottani rendszerhez. Közben minden nap chateltem vagy dumáltam Pasival, még itthon szerzett szállást, nem nagy szám, de addig megteszi, míg nem találok munkát (onnantól azért bátrabbak leszünk kicsit költekezés terén és megpróbálunk valami épkézláb helyet keresni, ahová Kutyit is vihetjük).
Péntek este volt egy fergeteges búcsúbulim, sokat nevettünk, ittunk pálinkát és elhangzott pár aranyköpés is, de személyiségi jogokra való tekintettel (és mert Pasi épp a fülemet rágja), erről csak címszavakban nyilatkozom.
Tegnap reggel aztán Lolita és az ő Ádámja segítségével autóba raktuk az óriási pink bőröndöt, amit direkt erre a jeles alkalomra vettem, 11 óra után néhány perccel már túlestem a biztonsági ellenőrzésen, fél 12 körül belepecsételtek az útlevelembe (mert kértem) és 12:20-kor már a WizzAir londoni (azaz lutoni) gépén ültem, másfél órával később pedig már Good afternoon-nal köszöntem a brit határőrnek, aki megkérdezte, hogy vagyok, mondom fáradtan, aztán azt is megkérdezte, honnan jöttem, mert furcsállta, hogy útlevél van nálam, mondtam neki, hogy Budapestről. Nagyjából tizenöt perccel később levettem a nagy rózsaszín bőröndöt, és láttam, hogy ügyesen kilyukasztották (hála az égnek, később kiderült, hogy csak egy e-liquidem lett oda, ami a társaival együtt egy zárható nejlontasakban volt, szóval most az egész tasak cseresznyeillatú). Amint napirendre tértem efölött, szépen kicsattogtam és amint megláttam Pasit, jól a nyakába borultam, még el is sírtam magam, mert mióta együtt vagyunk, még nem töltöttünk egymás nélkül ilyen hosszú időt, és bevallom, annyira hiányzott, hogy éjszakánként, ha senki sem látott, bőgtem, mint egy ötéves gyerek. Ezután vonatjegyet vettünk (még össze kell kapnom magam, hogy merjek Pasi előtt is angolul beszélni, gátlásos hülyegyerek vagyok), majd elbuszoztunk a vasútállomásig, aztán vonatra szálltunk, majd metróra, végül buszra (piros volt és emeletes és wow), és tök menő dolog az Oyster kártya, bár még szokni kell, hogy minden alkalommal oda kell érinteni, a pesti bérletet csak akkor kapja elő az ember, ha kérik. Meg az is tetszik, hogy a metrók többsége akadálymentes és az ÖSSZES busz alacsonypadlós, szóval simán lehet itt mozgáskorlátozottként is normálisan élni, legalábbis egyelőre úgy tűnik. A szállásra érve aztán eléggé kiakadtam azon, hogy az ittlakók fogalma a tisztaságról mennyire eltér az enyémtől (konkrétan olyan mocsok van, hogy rosszul vagyok, Pasi meg nem hajlandó négy vadidegen NŐ után takarítani, amit meg is értek, én meg nem fogok beszólni, csendben tűrök, legfeljebb mielőtt elmegyek, kisúrolok mindent, de úgy, hogy ők is lássák, hogy ÍGY KELL EZT, KÉREM TISZTELETTEL). Mindeközben már szörnyű fejgörcsöm volt, eldőltem, aztán ettem, majd miután helyrejöttem, elmentünk megnézni Canary Wharf-ot, meg a Jubilee parkban sétáltunk, aztán Dé munkahelyét is megcsodáltuk (Dé most épp hazalátogatott, szóval pont elkerültük egymást), meg a Cutty Sarkot, ami egy hajó, és a Temzét, aminek teljesen más szaga van, mint a Dunának (nyilván azért, mert nem ömlik bele tisztítatlanul Budapest szennyvize). Este tíz körül értünk vissza, aztán megnéztünk egy részt a félbehagyott sorozatunkból (Doctor Who), majd elaludtam.
Új fejezet kezdődött tehát az életemben. Meglátjuk, mi sül ki az egészből.